A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelmi rekonstrukciók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: történelmi rekonstrukciók. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 29., vasárnap

Láda zár




Gótikus láda zár, Hagyományos módon, az alkatrészek kovácsolva készültek, szegecseléssel építettem össze kész zárrá. Zsűrizett tárgy, "HA" besorolást kapott, ez ma, az új elnevezés szerint "Mesterremek" besorolásnak felel meg.



A zár alapjául szolgáló eredeti darabot az Iparművészeti múzeumban őrzik.

Lámpás


Hosszú tervezgetés és elmélkedés előzte meg, hogy nekiálljak ennek a lámpásnak. Olvastam valahol olyan középkori szaru lemez leletről, amit feltehetően lámpásban használtak, s egyből láttam a kihívást magam előtt.
 Nekifogtam, elkészítettem a kupolát, majd ugyanazzal a lendülettel félre is tettem az egészet. Eltelt 3 év, majd kaptam néhány szürkemarhga tülköt, ami újra lendületet adott a folyamatnak.
 Külön kiemelném, hogy mennyire nem egyszerű dolgozni a szaruval, ha fogalmad sincs róla, hogy mit csinálsz! Gyanítom, ez mással is így lehet...


Mindenesetre éppen idejében elkészültem a lámpással, hogy le tudjam adni zsűrizésre a Népi Iparművészeti Osztályra, ahol "mesterremek" besorolást kapott.

2018. január 7., vasárnap

Kovácsolt "füles tőr"



Vannak olyan terveim, munkáim amivel elkezdek foglalkozni, a megvalósításában eljutok egy darabig, majd egy másik terv eltereli róla a figyelmemet. Ekkor ezek a munkák legtöbbször félbeszakadnak és bekerülnek abba a bizonyos halomba, amelyre nyugodtan kiírhatnám, hogy "évek óta félbemaradt". Az új év elején gondoltam elkezdek befejezni néhány darabot. Ilyen módon fogtam neki ismét ennek a XV. századi tőrnek. Eredetileg ezek a tőrök jellemzően igen díszes, sokszor aranyozott, tausírozott markolattal készültek a spanyolországi Mór kultúrális behatásnak köszönhetően. Magam részéről jobban szeretem a kovácsolt markolatszerelékeket, melynek eredményeképpen született meg ez a tőr amelynek jelen (kissé gótikus) formájában nem ismeretes történelmi előképe.





A penge anyaga damaszkolt acél, közel 10 éve készítettem, ennek okán már nem emlékszem, hogy milyen acélokból. A markolat "füleinek" dísz tárcsái gerandil fából készültek.




2016. augusztus 5., péntek

Egy "Jungfer" zár



Egy újabb Jungfer munkán volt szerencsénk dolgozni Budapesten a Városligeti fasorban. Feladatunk volt a meglévő személybejáró zárja alapján elkésziteni annak ellenoldali párját, beépiteni azt a kapuzat rögzitett mezejébe, majd nyithatóvá tenni a kapuzattagot. Ezzel létrehozni még egy tükörszimetrikus személybejárót.

az eredeti zár


az új zár







2016. január 25., hétfő

Vasvirágok...



Budapest egyik legszebb szecessziós villájának (Városligeti fasor 47.) a restaurálásá során mi készítettük a kerítést ékesítő különböző virágok egész sorát. Sajnos az eredeti díszek menthetetlen állapota szükségessé tette azok rekonstrukcióját. Az eredeti elemek csonka töredékei alapján -hosszas kísérletezgetések után- készítettük el a napraforgókat, mákgubókat és harangvirágokat. A rekonstrukciók kovácsolva, hagyományos technikával készültek. Nagy kihívás volt, melyből nagyon sokat tanultunk.




2015. november 28., szombat

Taliga

Az egri Dobó István Vármúzeum számára készítettem ezt a "furikot". Egy - a 17. századból származó - ábrázolás alapján készített rekonstrukció. Az aknaásás folyamatát bemutató dioráma részét fogja képezni a korábban készített korabeli szerszám rekostrukciókkal egyetemben. Minden alkatrészét magam készítettem oly módon, ahogy azt a bognár szakmai hagyományok tartják. Az egyes alkatrészek igénybevétel szerint megválasztott faanyagból lettek kialakítva (tölgy, kőris, bükk és nyárfa). A ráfot tűzihegesztéssel készítettem, hagyományos módon melegen lett a kerékre húzva.














2015. október 18., vasárnap

Ónozott kilincs és sild


A szombathelyi Szent Márton Plébánia templom restaurálásában közreműködve, feladatunk volt többek között egy ónozott kilncs és a hozzá tartozó sild készitése is. Egy meglévő sildet alapul véve készitettük el a rekonstrukciót, a kilincset korabeli referenciák alapján terveztem. A kilncs teljes egészében kovácsolva készült, majd a felület megfelelő előkészitése után tüziónozással láttuk el. Az ónozott felületet szelénium-dioxiddal patináztam.






2015. szeptember 6., vasárnap

Vadász készség

A XIV. századtól előforduló eszközpárositás, amely egy vadászkésből, egy fűzőáras nyársból és egy kinálólapból áll. A fűzőáras nyárs solymásztőrként is funkcionálhatott. Az eszközök acélból lettek kikovácsolva, a markolatok szilvafából készültek. A készlet tokja 3mm vastag natúr marhabőrből, kézzel varrva készült, az enyhén márványos szint kézi festéssel értük el. A bőrtok diszitéséhez egyedi bőrbeütőket készitettem.









2015. március 12., csütörtök

Mérleg














Kisméretű kovácsolt kézi mérleg, középkori pénzváltó mérlegek formavilágát választottam alapjául. Nyers kovácsolt kivitel. A mérlegtányérokat vékony bőrszíj köti össze a mérlegkarokkal. A karok fesztávja: 250mm

Népi Iparművészeti Bírálóbizottság által zsűrizve, HB.



Kísérleti rekonstrukció



XV. századi erszény rekonstrukció. Kodexek rajzai, korabeli festmények és múzeumi leletek alapján lett megtervezve. Típusát tekintve bújtatott, duplarámás erszény, mind női, mind férfiviselet része lehet. Az erszény teste növényi cserzett kecskebőrből lett elkészítve. A ráma minden alkatrésze kovácsolással érte el végső formáját.
A Népi iparművészeti birálóbizottság által zsűrizett tárgy, HA besorolás.






2015. február 8., vasárnap

késkészlet












XIV-XV. századi étkészlet. Kovácsolt szénacél késpenge és nyárs, szürkemarha csont markolathéjakkal szerelve. A késpenge és a nyárs formája és keresztmetszete készrekovácsolt, kismértékű csiszolást kapott, így helyenként látszanak rajta a kovácsolás nyomai. A készlethez varrt bőrtok borjúbőrből készült, a korra jellemző formában és kialakításban: belül kétrekeszes, bőrbéléssel megerősítve. A bőrtok elkészítése feleségem keze munkáját dicséri. A kés hossza: 250mm, a nyárs hossza: 220mm.