A vései kovácstalálkozóról hazafelé vezető úton, a Mesterem említést tett egy rám váró feladatról. Szűkszavúan csak annyit mondott, hogy egy újabb Jungfer munkát kell kiegészíteni, az Iparművészeti Múzeum számára. A változatosság kedvéért ez is egy csillár. Az utóbbi időben sok lámpa és csillár kiegészítést gyártottunk, gondoltam ez a mostani is valami egyszerűbb levélke vagy hasonló dolog.
Hát nem az volt!
Mikor a műhelyben megláttam miről van szó, egyből jobban kezdett dobogni a szívem. Sajnos nem láttam az egész csillárt, csak egy darabját, ami egy vasból kovácsolt, erősen stilizált sárkány.
Az alkatrésznek két nézeti oldala van, ami jóval bonyolultabbá teszi a tárgyat. A sárkány teste sík mélyen poncolt, erezett felülettel. A törzshöz két oldalról, egy-egy igen gazdagon díszített tollas szárny kapcsolódik. A sárkány farka, illetve szárnyainak vége egy-egy hasított kosszarv csigában végződik.
Kicsit izgatottan vettem kézbe a tárgyat. Hosszú percekig némán figyeltem a sárkányt. Csak forgattam, értelmeztem a részleteket, próbáltam kitalálni hogyan készült. Ebben fontos támpontot adott a felületen megmaradt és még értelmezhető szerszámnyom, valamint az anyagszerkezetben beállt változások nyoma, a helyenként repedésnek tűnő gyűrődések.
Szerencsére aznap egyedül kezdtem dolgozni, így senki sem zavart meg abban, hogy teljesen ráhangolódjak a tárgyra.
Elkezdtem méregetni az anyagvastagságokat, kiválasztottam a megfelelő nyersanyagot.
Igyekeztem alaposan végig gondolni, hogy milyen lépésekkel alakítom ki a testet.
Nagyon fontos az alakítási sorrend, a műveletsor, hogy kovácsolás közben melyik munkafolyamat melyiket követi, hogy mit visel még el az anyag.
Mivel szerettem volna közel készre kovácsolni a sárkány testét így nagyon gondosan ki kellett számítani az anyagszükségletet, azt hogy alakítás közben mennyit nyúlik a vas, hogy a behúzások és hajtások mentén ne változzon jelentősen a keresztmetszet, igazodjon az eredeti darabhoz.
Munka közben próbáltam kizárni a külvilágot, úgy éreztem, hogy "értem" a tárgyat. Mikor komótosan begyújtottam a tüzet, a füst és a nyirkos koksz illata megnyugtatott, ellazított, egy csapásra kiürültek a fejemből a zavaró gondolatok. A lépések, az alakítás sorrendje kézenfekvőnek tűnt, nem éreztem görcsösnek a munkát.
Mikor elkészültem a sárkány testével, csak azt éreztem, hogy szakad rólam a víz, de mégis frissebbnek éreztem magam, mint mikor nekiálltam dolgozni.
A munka többi része igazából rutin feladatnak számít, így gyorsan elkészültek a kosszarv csigák, a megfelelő méretben.
A szárnyak nem kovácsolva készültek. Miután az eredeti méreteit levettem, síkba fejtettem a formát gondosan kiszámítva az érhúzások és domborítások okozta méretváltozásokat. 2mm vastag vaslemezből hidegvágókkal csapkodtam ki az alapformát, majd finoman reszelővel távolítottam el a sorját.
Az erezéshez speciális formájú szerszámokat kellett gyártani, hogy az eredetinek megfelelő hatást érjük el a felületeken. A nap végére elkészült a sárkány teste a két csigával illetve az egyik szárny.
A következő napra maradt a másik szárny (a tükörképe az elsőnek) és a darabok összeállítása. Zökkenő mentesen folyt a munka, nem ütköztem váratlan akadályokba. Az eredeti tárgyon rézzel forrasztott illesztések vannak, így mi is ezen a módon rögzítettük a csigákat, ám a szárnyak felerősítése komoly fejtörést okozott, mivel nem volt látható nyoma. Így hát újból leültem és csak vizsgálgatni kezdtem a sárkányt. Mintegy 20-25 perc elteltével nem látni inkább csak érezni véltem két apró szegecs jelenlétét. Olyan volt, mint mikor álomból ébred az ember - egycsapásra egyértelművé vált minden. Olyan kiválóan gravírozták a szegecsek felületét, hogy tökéletesen beleolvadt a szárny textúrájába. Némi korróziónak tűnő foltocska vezetett csak a nyomukra.
Ezután gyorsan összeállt a sárkányunk, de azt tényleg sajnálom, hogy nem láthattam eredeti környezetében a csillár részeként.
Komoly szakmai kihívást láttam ebben a munkában. Valószínűleg egyszerűbb és gyorsabb lett volna kivágni a testet egy egyszerű lemezből, de nem vitt rá a lélek, mert ennél jobban tisztelem az elődök munkáit.
Néha furcsa, érdekes tárgyakat, eszközöket rendelnek az embertől. Egy ilyen eset kapcsán készültek el ezek a bilincsek. Természetesen felpróbáltam őket, mikor kész lettem velük. Hát mit mondjak, elég bizarr érzés. Talán otthonra is csinálok egyet... :-)
