Kalapácsok...

 Nagyon szeretek jó szerszámmal dolgozni. Igaz ez egy egyszerű kalapácsra is. Sőt! Mivel kalapáccsal dolgozom a legtöbbet, rájuk igaz igazán! A legtöbb kalapácsomat magamnak készítem, vagy alakítom át a szükséges formára.

  Ezen gondolatból kiindulva kezdtem kalapácsokat készíteni másoknak is, úgy, mintha magamnak csinálnám őket. Nyélnek somfát, gyertyánt és kőrist használok, alkalom szerűen buxusból is készül. Minden kalapácsfejet kézzel kovácsolok, minden nyelet kézzel faragok, ezért két teljesen egyforma szerszám nem készül...

Egy kis restaurálás...

 Nyílászárókat restauráltunk pár éve a szombathelyi Szent Márton plébániatemplomon. Ennek egy érdekes részlete volt a főbejárat kovácsoltvas díszítése. Már a vastag festékréteg ellenére is sokat sejtetett a forma, azonban letisztítva elképesztő részletek kerültek elő.

A "rozsda" úgy viselkedik, mint a jég: az eredeti térfogat sokszorosára képes "hízni", ezáltal szétfeszítve a szerkezetet. Ebből fakad sok esetben, hogy a szegecselt szerkezetek felpárnásodnak, mert a rétegek közti oxidáció helyet követel magának. Ilyen esetekben egyetlen megoldás, hogy a szegecskötések felbontásával elemekre szedjük a teljes szerkezetet, és maradéktalanul eltávolítjuk az oxid réteget, majd passziváljuk a felületet. Az összeforduló felületeket alapozó festéssel látjuk el, majd újbol összeszegecseljük a teljes szerkezetet.

A hiányzó elem újrakovácsolt pótlása.

Nád, avagy gyékény...

Régóta foglalkoztat a növényvilág leképezése a kovácsoltvas nyelvére. Nyilván maga a vas, mint alapanyag nem a legalkalmasabb a természet lágy formáinak megjelenítésére, azért még (képességem keretein belül) próblom keresni a határokat. Igyekszem minél kevésbé stilizálni, s minden egyes kikisérletezett forma, részlet után találok valamit, amit beépíthetek a következő tárgy elkészítésébe. Ezen gondolat mentén kezdtem bele, hogy elkészítsek egy "nádat", ami számomra a várakozásaimnak megfelelő eredményt hozta. Nem sokkal később jelezték felém, hogy ami elkészült, az nem "nád", hanem "gyékény"... :)))

Láda zár

Gótikus láda zár, Hagyományos módon, az alkatrészek kovácsolva készültek, szegecseléssel építettem össze kész zárrá. Zsűrizett tárgy, "HA" besorolást kapott, ez ma, az új elnevezés szerint "Mesterremek" besorolásnak felel meg.

A zár alapjául szolgáló eredeti darabot az Iparművészeti múzeumban őrzik.

Lámpás

Hosszú tervezgetés és elmélkedés előzte meg, hogy nekiálljak ennek a lámpásnak. Olvastam valahol olyan középkori szaru lemez leletről, amit feltehetően lámpásban használtak, s egyből láttam a kihívást magam előtt.
 Nekifogtam, elkészítettem a kupolát, majd ugyanazzal a lendülettel félre is tettem az egészet. Eltelt 3 év, majd kaptam néhány szürkemarhga tülköt, ami újra lendületet adott a folyamatnak.
 Külön kiemelném, hogy mennyire nem egyszerű dolgozni a szaruval, ha fogalmad sincs róla, hogy mit csinálsz! Gyanítom, ez mással is így lehet...

Mindenesetre éppen idejében elkészültem a lámpással, hogy le tudjam adni zsűrizésre a Népi Iparművészeti Osztályra, ahol "mesterremek" besorolást kapott.

Kovácsolt "füles tőr"

Vannak olyan terveim, munkáim amivel elkezdek foglalkozni, a megvalósításában eljutok egy darabig, majd egy másik terv eltereli róla a figyelmemet. Ekkor ezek a munkák legtöbbször félbeszakadnak és bekerülnek abba a bizonyos halomba, amelyre nyugodtan kiírhatnám, hogy "évek óta félbemaradt". Az új év elején gondoltam elkezdek befejezni néhány darabot. Ilyen módon fogtam neki ismét ennek a XV. századi tőrnek. Eredetileg ezek a tőrök jellemzően igen díszes, sokszor aranyozott, tausírozott markolattal készültek a spanyolországi Mór kultúrális behatásnak köszönhetően. Magam részéről jobban szeretem a kovácsolt markolatszerelékeket, melynek eredményeképpen született meg ez a tőr amelynek jelen (kissé gótikus) formájában nem ismeretes történelmi előképe.

A penge anyaga damaszkolt acél, közel 10 éve készítettem, ennek okán már nem emlékszem, hogy milyen acélokból. A markolat "füleinek" dísz tárcsái gerandil fából készültek.